Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Rendkívül fontos a rendészeti szakma

2009.09.14

Kép Rendkívül fontos a rendészeti szakma és a rendőrség számára – ezzel együtt a társadalomnak is –, hogy még több „látható”, elérhető rendőr szolgáljon a közterületeken. A kormány tízpontos programja – az ebben az évben már bevezetett korábbi intézkedések mellett – újabb lehetőséget nyújt erre. Bencze József országos rendőrfőkapitány lapunknak elmondta, három intézkedés is segíti a cél elérését. Egyrészt 50 százalékkal megemelték a rendészeti szakközépiskolába felvettek a számát, jövő januárban pedig további kétszáz fő számára keresztféléves képzést indítanak. Emellett a kétéves képzésen részt vevők három, illetve jövőre már hat hónapon át vesznek részt közterületi szolgálatban – korábban mindössze néhány hét volt csupán a gyakorlati idő. Ez azt jelenti, hogy már októberben közel ezer hallgató jelenik meg a közterületeken. Igaz, önálló intézkedésre nem alkalmasak és nem is jogosultak, de arra igen, hogy egy járőrpár tagjai legyenek tapasztalt kolléga mellett. Így egyrészt tanulnak, másrészt pedig támogatják és segítik az intézkedéseket, ezzel megsokszorozzák a rendőri jelenlét lehetőségét.

Az egyik legfontosabb elem a tervben azonban a szerződéses rendőr intézményének bevezetése. Bár ma még sokan elképzelhetetlennek, illetve rossz ötletnek tartják, hogy a legalább két éve nyugdíjba vonult rendőr, nyugdíja megtartása mellett, a minimálbér összegéért visszatérjen a szolgálatba, a testület reményei szerint mégis sikeres lehet az elképzelés.

Januártól ugyanis alaposan megváltoznak a jogszabályok – mutatott rá a Népszavának nyilatkozva a főkapitány. Aki ugyanis az öregségi nyugdíj alsó korhatárának elérése előtt vonult nyugállományba, azaz szolgálati nyugdíjba – márpedig a rendőrök esetében jellemző módon ez történt –, amíg el nem éri az öregségi nyugdíj felső korhatárát, csak a minimálbér erejéig vállalhat munkát ellátása mellett. Ha keresete efölött lenne, döntenie kell, hogy melyiket választja. Tehát vagy a nyugdíj, vagy a munkabér. Ez rendkívüli módon korlátozza a nyugdíjas rendőr lehetőségeit. A piac önmagában is nehezíti ezt, hiszen látszik, hogy nagyon sokan, akik a rendőrségtől elmentek, mert a – talán túlságosan is kedvező – nyugdíj lehetőségével éltek a 25 év szolgálat elérése után, 45-50 évesen, erejük teljében ma gyakran nem tudnak „mit kezdeni magukkal”. Ennyi nyugdíjas rendőrt pedig már a szakmához legközelebb álló biztonsági piac sem tud felvenni. Van tehát egy viszonylag tisztességes nyugdíja, de nincs munkája. Ez talán a legnagyobb probléma – mondta az altábornagy –, hiszen ha valaki egy „pörgős” munkából – amilyen a rendőri – hirtelen a „semmibe” kerül, haszontalannak, feleslegesnek érezheti magát, mert nem tudja értelmes munkával eltölteni az idejét.

A rendőrség előzetes felmérése szerint most körülbelül 150-en vállalnák, hogy ilyen feltételek mellett visszatérjenek néhány évre. Valamennyien képzett, tapasztalt rendőrök, tehát hiba lenne rossz döntésnek minősíteni azt a lehetőséget, mellyel mind többen kívánnak élni.

Megnyílt emellett a „visszaáramlás” lehetősége is. Csaknem kétszázan választották azt, hogy újra belépjenek a testületbe, melyet korábban valamilyen ok miatt önként elhagytak, leszereltek. Ennél egyébként jóval többen szerettek volna „visszaszerelni”, de akadályt jelentett számukra, hogy ugyanazokat a feltételeket kellett (volna) teljesíte­niük, mint ami egy pályakezdő rendőrnél is szükséges: egészségügyi, fizikai alkalmasság és sok egyéb. A főkapitány úgy látja, ezekkel az intézkedésekkel is javulhat a lakosság biztonságérzete a közterületeken.

nepszava.hu