Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Pintér Sándor elégedett

2011.05.11

pintérinterjú.jpgA belügyminiszter utalt a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Terrorelhárítási Központ (TEK) létrehozására, kiemelve, hogy a TEK sikeres nemzetközi akciót hajtott végre a Szudánban túszul ejtett Papp István kiszabadításakor, valamint magyar és más uniós állampolgárok Líbiából való kimenekítésekor. Vadai Ágnesnek, a bizottság szocialista elnökének kérdésére elmondta: a TEK munkatársai fegyvertelenül jártak Szudánban, a magyar ENSZ-alkalmazott kiszabadításakor szervezői munkát végeztek, amelyhez nem szükséges parlamenti felhatalmazás.

Közölte azt is: a tárcánál végrehajtott 35 milliárd forintos zárolás a szolgálatellátást nem befolyásolja, amiatt elsősorban fejlesztéseket halasztottak el. Pintér Sándor pletykának minősítette Vadai Ágnes felvetését, amely szerint állítólag összevonnák a Katonai Biztonsági Hivatalt és az Alkotmányvédelmi Hivatalt, a szervezet irányításával pedig az UD Zrt. korábbi vezetőjét, Horváth Józsefet, a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgató-helyettesét bíznák meg. A belügyminiszter elmondta: nincs ilyen javaslat előkészületben, és ezt a sarkalatos nemzetbiztonsági törvény módosításakor sem tervezik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Horváth József az UD Zrt.-ügyben "sértett, nem elkövető", így foglalkoztatása erre hivatkozva nem kifogásolható.

hvg.hu