Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Nyerjen ajándékcsomagot a rendőrségtől!

2010.04.07

Kép Pár napja újabb rendőrségi hirdetések hívják fel a közlekedők figyelmét a még január 1-jén hatályba lépett KRESZ-változásokra - közölte az [origo]-val Kiss Csaba, az Országos Balesetemegelőzési Bizottság (OBB) főtitkára. Április 1-jétől city-lightokon, rádiókban és netes közösségi oldalakon kezdett újabb kampányba a rendőrség.

A március elején indult rendőrségi akció első szakaszában 300 ezer példányban nyomtatott szórólapon, valamint buszok oldalán, metrószerelvények belsejében és az autópályák mellett elhelyezett óriásplakátokon kérte az OBB a közlekedőket, látogassák meg a kimondottan erre a célra létrehozott honlapot. A júniusig tartó kampány bruttó ötvenmillió forintba kerül, amelyben benne van a honlap létrehozása és üzemeltetése is.

Az oldalon külön linkek alatt találják a rájuk vonatkozó szabályváltoztatásokat a személyautósok, a kerékpárosok, a motorosok, valamint a teherautó-sofőrök. A linkek mögötti jogszabályidézetek mellett közérthető magyarázatot is kapnak az érdeklődők arra, hogy mi miért változott, majd ezt követően - jellemzően a módosításokra alapozva - játszhatnak is, lemérve friss tudásukat. Az ügyesebbek ajándékcsomagot nyerhetnek, aki viszont sokat hibázott, az a következő felirattal találkozik: "a hibapontok alapján érdemes a KRESZ-t a honlapunkon átnéznie, megtalálja a helyes válaszokat! Utána érdemes újból tesztelnie a tudását!"

Egyszerűen kezelhető, és közérthető a honlap, amelynek látogatottsága Kiss Csaba szerint ugrásszerűen megemelkedett a kampány beindítása után, most napi 1100-1300 között mozog. A probléma csak az, hogy az akció a közlekedési szabályok változása után két hónappal indult be, igaz, az OBB legalább kampányol. Korábban már többször - a KRESZ-változás előtt is, és utána is - kérdeztük a közlekedési minisztériumtól, miért nem tesznek valamit az új táblák és a szabályváltoztatások megismertetéséért. Akkor azt a választ kaptuk, nincs rá pénz.

Hatvan ponton változott januártól a KRESZ, amelyek közül a legtöbb a kerékpárosok közlekedését könnyíti meg. A szabályváltoztatások a kitáblázott helyeken megengedik, hogy a kerékpárosok behajtsanak forgalommal szemben az egyirányú utcákba, vagy lehetőséget biztosítanak nekik arra, hogy lámpáknál a várakozó járművek előtti részbe álljanak. De több új táblát és néhány új útburkolati jelet is létrehozott a változtatás, amely az utak kezelői számára például előírja, hogy táblákkal jelöljék meg a rögzített traffipaxokat.

origo.hu