Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Miért távoztak hirtelen a kerületi rendőrkapitányok?

2010.01.31

Kép Január 20-án házkutatást tartott a Budapesti Nyomozó Ügyészség a II. és VIII. kerületi rendőrkapitányságokon, ami után feltűnő gyorsasággal nyugdíjazását kérte a két kapitányság vezetője. A hivatalos közlés csupán arról szólt, hogy a II. kerület kapitányának, Hangyási Sándor ezredesnek, és Józsefváros rendőri vezetőjének, Práger Ferenc ezredesnek a megbízatását a budapesti főkapitány, Tóth Gábor javaslatára Bencze József, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője január 20-i hatállyal, indoklás nélkül visszavonta.

Az ügyészség a II. kerületben sikkasztás, a VIII. kerületben pedig hivatali visszaélés gyanúja miatt kutakodott. Skoda Gabriella szóvivő a hvg.hu-nak azt mondta, egyelőre egyik ügynek sincs gyanúsítottja. A büntetőeljárás részleteiről ennél többet nem kívánt elárulni. Azt azért hozzátette, hogy az ügyekben, amelyekben külön eljárások folynak, az ügyészség munkatársai jelenleg a lefoglalt iratokat nézik át.

Értesüléseink szerint a II. kerületi kapitánysággal kapcsolatban folyó ügyészségi eljárás alapja az lehet, hogy a kapitány az egyik rendőrséget támogató alapítvány üzemanyagkártyáját használta saját autója tankolásához, márpedig ez megalapozhatja a sikkasztás gyanúját.

A VIII. kerületben történt hivatali visszaélés gyanúja pedig összefüggésben lehet a Corvin-projekttel. A hatalmas ingatlanberuházás kapcsán ugyanis, feljelentés alapján,  vizsgálódni kezdett az ügyészség. Értesüléseink szerint eközben derülhetett fény arra, hogy a kerületi kapitányságon nincs minden rendben a szabálysértési eljárások vezetői szintű kezelésével.

Hangyásinak, aki 13 éve volt parancsnok, tavaly decemberben ért véget egy ügye, amelyben a kapitányság egyik volt dolgozója azt állította, hogy "megalázta őt, majd ellehetetlenítette az áthelyezését". A Fővárosi Ítélőtábla azonban – helyben hagyva a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának első fokon meghozott döntését – bűncselekmény hiányában felmentette az ezredest.

Práger Ferencet 17 évi újpesti szolgálat után, 2007. december 31-i hatállyal vezényelték át a VIII.  kerületi kapitányságra, amelynek máig a vezetője volt. A hvg.hu úgy tudja, hogy Hangyásit  Plánk Róbert alezredes válthatja fel, aki jelenleg a VI. kerületi Rendőrkapitányságot irányítja. A csere annyiban lehet Plánk számára előrelépés, hogy a VIII. kerületi kapitányi szék ezredesi fokozattal jár együtt.

A hvg.hu megkereste Práger Ferencet és Hangyási Sándort, ám egyikük sem akart nyilatkozni az ügyben.

hvg.hu