Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Az emlékezés ünnepe közeleg, mi emlékszünk, de hallgattassék meg a másik fél is

2011.10.22

lyukas_zaszlo.jpgA válasz roppant egyszerű – mert nem ez a dolgunk – adott esetben éppen ennek ellenkezője. A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy akkor egyébként szakszervezetünk tagsága nem volt érintett az ügyben (határőrök voltak a tagjaink, akik nem vettek részt a rendezvények biztosításában és a csapaterős szolgálatban) és volt olyan rendőrségi szakszervezet, amely e tárgyban kemény hangot ütött meg az akkori rendőri vezetés ellen. Az, hogy azok a vezetők vagy parancsnokok, akik annak idején szakmai hibákat vagy esetleg bűncselekményeket követtek el, felelősségre vonás nélkül megúszták és még a helyükön vannak, a Rendőrség belső fegyelmi rendszerének és a magyar igazságszolgáltatásnak a csődje, de ebben nem sok szerepe lehetett a szakszervezeteknek, nem ez volt a fék.

Ne feledkezzünk meg továbbá arról sem, hogy a rendőrség állományában is okoztak bőven súlyos személyi sérüléseket a kevésbé békés tüntetők. Minden tisztelet azoké, akik testi épségüket, életüket kockáztatva, befolyástól mentesen tényleg szolgáltak és védtek.

Egy dologról azonban sokan megfeledkeztek, főként mert egészen 2010. nyaráig erre nem is lehetett gondolni. Reméljük, hogy most már lehet és hogy még nem késő. Személyes tapasztalatból és hallomásokból is tudom, hogy több olyan kolléga volt a rendvédelmi szférán belül, akik azért kerültek ki a rendszerből, mert részt vettek a 2006. őszén történt eseményekben. Részt vettek, csak a „rossz oldalon”. Nem oszlattak, hanem korlátozott jogaikkal élve rosszkor voltak rossz helyen.

Szakszervezetünk 2006-ban ebben a formában még nem is létezett, ez a történet mégis akkor kezdődött. A kormányzat ugyanis az események lezárása után azonnal hozzálátott, hogy azokat a rendvédelmi dolgozókat, akik „politikailag kifogásolható” magatartást tanúsítottak, eltávolítsa a szervezetből, akkori tagszervezeteink tisztségviselői találkoztak ilyen esetekkel. Nem kell itt nagy dologra gondolni, elég volt az, ha egy videófelvételen feltűnt és azonosították, mint tüntetésben résztvevőt. Nem feltétlenül kellett bármi jogellenes cselekményt elkövetnie. Természetesen a mártírcsinálás nem volt cél, így maradt a jól bevált – szakmában járatos kollégák számára ismerős – megoldás: a közös megegyezésre „rábeszélés”, nem ritkán büntetőeljárással való fenyegetés segítségével. Az akkori szakszervezeti vezetésünk úgy állt hozzá a kérdéshez, hogy ezeket az embereket nem tudjuk megvédeni, hiszen a „sajátjaink” ellen vonultak. Ezzel a véleménnyel én – több tagszervezeti vezetővel együtt – személy szerint már akkor sem értettem egyet, de akkor kevés ráhatással voltam a dolgok alakulására ebben a tárgyban. Többek között azonban ez a tehetetlenség (nemcsak ebben a tárgyban) is közrejátszott abban, hogy elődünk, a Rendészeti Védegylet létrejött és tagszervezeteink vezetőivel együtt – a korábbi szakszervezetből kilépve – önállóan egy új szervezetet hoztunk létre, majdnem tisztán határőr tagsággal. A tehetetlenségünk azonban ettől még nem szűnt meg, ezeket a kollégáinkat általában nem tudtuk megmenteni, engedtek a munkáltatói rábeszélésnek és leszereltek.

Állításainkat alátámasztandó rámutatnék, hogy – egy az ORFK-tól ez év áprilisában kapott, 2005 és 2010. közötti időszakra vonatkozó statisztika szerint – a rendőrségnél 2006-ban 8%-al több ember szolgálati viszonyát szüntették meg mint előző évben (2005), bár a csúcsot 2007 jelentette, amikor 2005-höz képest 53%-al több kollégától váltunk meg, bár ehhez hozzá kell tenni, hogy utóbbi magas számban a Határőrség-Rendőrség integrációja is közrejátszott. Közrejátszott, de nem egyetlen faktor volt. Az integráció miatt ugyanis szinte senki sem szüntette meg szolgálati viszonyát közös megegyezéssel, hiszen erre semmi oka nem volt, hiszen ha így elesett volna olyan juttatásoktól, ami egyébként az integráció miatt „utcára kerülőknek” jártak. Ebből kiindulva, továbbá ismerve azt a bevált módszert, hogy a „problémás” kollégákat a parancsnokok előszeretettel „beszélik rá” a szolgálati viszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére, sokatmondó adat, hogy a közös megegyezéssel megszüntetett szolgálati viszonyok száma 2006-ban 28%-al haladta meg az előző évet és messze a legmagasabb esetszámot produkálta a 2005-2010 éves időintervallumban. Számokban kifejezve 2005-ben 642 ilyen eset volt, 2007-ben, ismét kiemelve akkor, amikor egyébként minden idők eddigi legnagyobb leépítése volt a Határőrség integrációjával, 680. Mennyi volt 2006-ban? 824 eset. Sem előtte, sem utána nem volt ilyen magas számra példa és véleményem szerint ez egyetlen dologra vezethető vissza: a rendőrségnél politikai beállítottság, mégpedig az őszödi beszéd és az azt követő tüntetésekhez való hozzáállás alapján tisztogatás történt. A statisztika alapján egyébként még az is feltételezhető, hogy azokat, akik még nem rendelkeztek szolgálati nyugdíjra jogosultsággal, kicsit talán nehezebb volt meggyőzni, mert ezeknek a száma csak 2007-ben nőtt meg jelentősen (266 főről 363 főre nőtt, ami szintén a legmagasabb 5 év viszonylatában).

A fent leírtak alátámasztása vagy megcáfolása érdekében kérem azokat a volt kollégákat, akiknek a szolgálati viszonya 2006-ban közös megegyezéssel szűnt meg és véleményük szerint erre elsősorban a kormány ellen tüntetőkkel szimpatizáló magatartásuk, igazságtalan vagy törvénytelen parancs megtagadása miatt került sor, vagy aki tud ilyen kollégáról, történetük rövid leírásával jelentkezzenek az info@rszv.hu címen. Minden tőlünk telhető segítséget megadunk, hogy visszakaphassák becsületüket, esetleg szolgálati jogviszonyukat, feltéve ha még akarják. Hisz a rendőr is magyar állampolgár, ha korlátozzák is alapvető jogaiban a törvények, és nekünk is jár az igazság, az elégtétel…

Ma a rendőrségnél nincs pénz a megfelelő működésre, technikára, egyes szolgálati helyeken a munkafeltételek kritikán aluliak, sokszor a jogos járandóságokra is az a munkáltatói válasz, hogy: nem, érvényesítsd perrel, ha tudod. Plusz juttatásokról nem is beszélek: fizetésemelés, pénzbeli jutalmazás, előléptetés vagy egyáltalán nincs (előbbi) vagy ritka, mint a fehér holló. De a magyar állampolgárt ez nem érdekli. A magyar állampolgár azt várja el – egyébként joggal – hogy a rendőrség megvédje, a közterületeket biztosítsa, a bűnözőket elfogja, magyarul azt, hogy rendeltetése szerint jelen legyen a mindennapi életében. A rendőrség szakmai munkájaként ne csak a közigazgatási határozatokat lássa, mert akkor az ellenséget keresi a rendőrben. A múltban történt, egyes elhibázott intézkedések valamint vezetői döntések alapot is adtak rá, hogy meg is találja.

A társadalmi megítélést, a közbizalom helyreállítását biztos nem segítette az úgynevezett „semmisségi törvény” elfogadása sem, amely a rendőrségi jelentéseket egy vezetői szakmai hiányosság miatt beszámíthatatlannak rendelte el a 2006. őszén történt tüntetésekkel kapcsolatos büntetőeljárásokban. Ezt azonban hagyjuk is, mert ez már a múlt és politikai döntés volt. A társadalmi megítélést hozzáértő és felelős szolgálatteljesítéssel, a közbizalom helyreállítását eredményességgel lehet visszaszerezni. Az eredményességhez és a felkészültséghez pedig elhivatott állomány kell és anyagi biztonság, ez most a rendőrségnél és általában a rendvédelmi szférában nem megfelelő mértékű, az állomány anyagi megbecsülése a mélyponton van 2001. óta. Ez komoly stratégiai hiba egy rendpárti kormányzat politikájában.

Békés ünnepet kívánok 1956 hőseinek emlékére. 2006-ot pedig ne felejtsük el, de lépjünk túl rajta és az elkövetett hibákat – ha tehetjük – javítsuk ki minden oldalon.

Pach Dániel s.k. RSZV elnök