Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Akár bruttó 400 ezret is kereshet egy nyugdíjas rendőr

2009.09.01

Kép A Népszabadság úgy tudja, hogy a rendőrség állományában jelenleg 540 olyan személy van, aki nyugdíjt és fizetést is felvesz. (A rendőrség állománya több mint 43 ezer.) Az ORFK-tól kapott tájékoztatás szerint a nyugdíj mellett foglalkoztatottak több mint egyharmadát fizikai munkakörben alkalmazzák (például: gondnoknak, raktárosként, kazánfűtőként, szakmunkásnak és takarítónak). Ők korábban is ezt a munkát végezték, kisebb részben hivatásos állományúként, nagyobb részben közalkalmazottként. Javadalmazásuk a rájuk irányadó közalkalmazotti jogviszony, a képzettség és a besorolás alapján, átlagosan száz-százötvenezer forint.

A másik, nagyobb csoport alkalmazása – olvasható a lap hétfői számában - az úgynevezett 'civilesített' munkakörökhöz kapcsolódik (ilyen a gazdasági, humán, kiképzési, jogi, tájékoztatási terület), ahol szükséges a rendőri szakismeret, de a civil státusokra csak közalkalmazotti, illetve köztisztviselői munkakörbe lehet kinevezni munkaerőt, ezért itt elkerülhetetlen volt a területen dolgozók visszafoglalkoztatása. Ők átlagosan 150-200 ezer forintot keresnek - a nyugdíjukon felül.

A legkisebb csoportba 25-30-an tartoznak. Jellemzően vezetői beosztásban dolgoznak, az előzőekben említett funkcionális területeken, s átlagosan 200-400 ezer forintos fizetést kapnak, szintén a korábban megállapított, magas nyugdíjuk mellett. Az említett összegek bruttó illetmények.

Orient Press Hírügynökség