Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

7 fő hétfőre – „lélekkufár” embercsempész

2009.09.08

Kép Eredetileg Svédországba szeretett volna eljutni az a négy gyermekes család, akik vallási és politikai okokra hivatkozva menekültek el saját hazájukból az új élet reményében. A család elmondása szerint közel 9000 dollárt fizetett az embercsempésznek az állítólag eredeti okmányaikba elhelyezett svéd vízumért. A személyek az embercsempésszel együtt Szófia felől érkeztek hazánkba. A leleményes (bár inkább lelketlen) embercsempész Ferihegyre érkezve azonban azt hazudta, hogy már Svédországban vannak, majd az útlevelüket elkérve eltűnt. Amikor a reptéri rendőrök igazoltatták az árván maradt családot, menekült kérelmet nyújtottak be. Ugyanazon a járaton hasonlóan járt egy másik utas, aki szintén embercsempész segítségével próbált ily módon Észak-Európába menekülni. A ropogós dollárokért jutott az esetleg nem is valódi - vízumhoz, azonban Ferihegyen őt is „lenyúlta” az embercsempész, ezek után ő is menekültstátuszért folyamodott. A repülőtéri rendőrök a személyleírás és az utas lista alapján beazonosították az embercsempészt, akinek felkutatása folyamatban van.

Horváth Katalin Fanni Sajtószóvivő