Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

HÍREK

Cikkek

Ferihegy: parkolóőr és taxisofőr ütötte egymást - videóval!

2010.06.19

| Menüpont: HÍREK

Kép Nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett az a parkolóőr és a taxisofőr is, akik még csütörtökön este verekedtek össze a Ferihegyi repülőtéren. Az esetről szombaton számolt be a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI), és szemtanúk jelentkezését is várják.
 

Népszabadság interjú Pintér Sándor Belügyminiszterrel

2010.06.18

| Menüpont: HÍREK

Kép Az elmúlt nyolc évben senki nem tartotta fontosnak ellenőrizni, hogy ott vannak-e kellő számban rendőrök, ahol az embereknek szükségük volna a jelenlétükre. Ez tarthatatlan – mondta a Népszabadságnak Pintér Sándor, aki még nem tudja, mennyivel kér majd több pénzt a költségvetéstől, azt azonban már igen, hogy a mainál nagyobb jogi védelmet kapnak a magukat és vagyonukat önhatalommal védelmezők, és börtönbe záratja az eddig csak pénzbírsággal büntetett tolvajokat.
 

Pintér Sándor: a rendőrség teljesítette eddigi vállalását

2010.06.18

| Menüpont: HÍREK

Kép A rendőrség számára megfogalmazott célkitűzés megvalósult, eredményt hozott – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón, utalva a kormány azon ígéretére, hogy két hét alatt rendet tesznek. A belügyminiszter szerint egy éven belül sikerrel járhat az a célkitűzés is, hogy megvalósuljon egy élhetőbb Magyarország.
 

Múzeumok éjszakája

2010.06.17

| Menüpont: HÍREK

Kép A Múzeumok Éjszakája című rendezvényen a Rendőrség-történeti Múzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 7.) 2010. június 19-én az alábbi programokkal várja a kedves látogatókat.
 

Pereskedik a reptéri szakszervezet a minibusz miatt

2010.06.17

| Menüpont: HÍREK

Kép A szakszervezetek véleményének mellőzése miatt bírósághoz fordult a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ), mert a minibusz szolgáltatásra kötött üzemelési szerződéskötéskor nem kérdezték meg a véleményüket - közölte Kovács Zoltán, a szakszervezet elnöke szerdán az MTI-vel.
 

Júliustól újból dolgoznak magyar rendőrök a horvát tengerparton

2010.06.16

| Menüpont: HÍREK

Kép Július elsejétől augusztus végéig, kéthetes váltásokban ismét szolgálnak magyar rendőrök a horvát tengerparton - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája kedden az MTI érdeklődésére.
 

Nyugdíjazzák a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának vezetőjét

2010.06.16

| Menüpont: HÍREK

Kép Év végével nyugdíjazzák a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának vezetőjét. Frankberger Ferenc 2005 januárja óta vezette a rendészeti minisztérium irányítása alá tartozó szervezetet, amelyet a köznyelv a rendőrség belső elhárításaként emleget.
 

Felmentették Hajdúszoboszló rendőrkapitányát

2010.06.16

| Menüpont: HÍREK

Kép A Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány június 14-i hatállyal indoklás nélkül visszavonta Domján Sándor rendőr alezredes, a hajdúszoboszlói rendőrkapitányság vezetőjének megbízatását. Fekete Csaba rendőr dandártábornok a kapitányság vezetésével Gali Sándor rendőr alezredest, a kapitányság bűnügyi osztályának vezetőjét bízta meg.
 

Mire a bűnöző előre köszön

2010.06.15

| Menüpont: HÍREK

Kép Nem a pénz vagy a megfelelő jogszabályok hiánya korlátozza legjobban a rendőrség működését, hanem az, hogy a rendőri vezetők megbízatása azonnal és indoklás nélkül visszavonható. Ez felszámolta az önálló gondolkodású rendőri vezetést, elbizonytalanította a szervezetet – állítja dr. Kastyják János ügyvéd, volt kiskunhalasi rendőrkapitány.
 

Humánus humánigazgatás

2010.06.15

| Menüpont: HÍREK

Kép A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálata több mint 1400 munkavállaló személyügyi feladatait látja el. A közelmúltban létszámcsökkentést hajtottak végre a humán szolgálatnál minek következtében az ott dolgozók leterheltsége növekedett (sajnos csak a feladataik növekedtek a béreik nem).
 

Visszaszerezni a rendőrség tekintélyét – Exkluzív interjú Pintér Sándorral

2010.06.15

| Menüpont: HÍREK

Kép Exkluzív interjút adott a Magyar Nemzetnek Pintér Sándor belügyminiszter, aki az árvízi védelem értékelésén túl a tulajdon ellen vétők elzárásáról, a 2006. őszi események kivizsgálásáról és a felügyelete alatt álló szervezetek jelenlegi vezetőinek teljesítményértékeléséről is nyilatkozott. Utóbbi kapcsán jelezte: nem gondolkodik politikai váltásokban, de a jelek szerint nem minden vezető teljesített a tőle elvárható szaktudás szerint.

 

Ígéret van, rendőr nincs Borsodban?

2010.06.15

| Menüpont: HÍREK

Kép Lejárt a két hét, amit az Orbán-kormány szabott magának a közbiztonság megerősítésére. Pintér Sándor belügyminiszter szerint sikerült rendet tenni, ezt igazolják a visszajelzések. A közrádió által megkeresett borsodi falvak polgármesterei ugyanakkor azt mondták: állandó rendőr még nincs náluk, csak egyeztetések voltak, például szolgálati lakásokról.
 

Az államfő megfontolásra visszaküldte a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt

2010.06.14

| Menüpont: HÍREK

Kép Sólyom László köztársasági elnök visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt.
 

Fellegi: csak a többségi állami cégeknél terveznek 15 százalék bértömeg csökkentést

2010.06.14

| Menüpont: HÍREK

Kép Csak a többségi állami tulajdonú cégeknél csökkentik az idén legalább 15 százalékkal a bértömeget és csak a közpénzzel gazdálkodó szervezeteknél lesz kétmillió forint a bérplafon - közölte Fellegei Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-vel.
 

Nem lesz sztrájk a közszférában a nyáron

2010.06.13

| Menüpont: HÍREK

Kép Bár a kormány 15 százalékos bértömegcsökkentést jelentette be az állami szférában, a közszféra szakszervezetei nem készülnek sztrájkra - írja a Népszabadság. Van olyan szakszervezeti vezető, aki örülne is egy "tisztulási folyamatnak".
 

Munkába állt az első roma ösztöndíjas rendőr Hajdú-Biharban

2010.06.13

| Menüpont: HÍREK

Kép Munkába állt az első, cigány származását nyíltan vállaló, romáknak kiírt ösztöndíjjal végzett rendőr Hajdú-Bihar megyében - közölte Lingvay Csaba rendőr alezredes, Berettyóújfalu rendőrkapitánya szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.
 

Lézertollal okoztak veszélyhelyzetet Ferihegyen

2010.06.12

| Menüpont: HÍREK

Kép A repülőtérhez közeli vasútállomáson fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, akit a légiforgalmi irányítás bejelentése nyomán azzal gyanúsítanak, hogy zöld színű lézerfényt irányított a leszálló gépekre, így megzavarva a pilótákat. A férfit közlekedés biztonsága elleni bűncselekménnyel gyanúsítják, akár három évet is kaphat.
 

Pintér aláírta az új országos rendőrfőkapitány kinevezését

2010.06.12

| Menüpont: HÍREK

Kép Aláírta Hatala József országos rendőrfőkapitánnyá való kinevezését Pintér Sándor belügyminiszter – értesült a hvg.hu belügyi forrásokból. A hivatalos bejelentés jövő héten várható.
 

Nyílt levél az ár- és belvízvédelemben résztvevő munkatársak számára

2010.06.11

| Menüpont: HÍREK

Kép A Magyar Köztársaság történelmének eddigi legnagyobb rendőri mozgósítását éltük át az elmúlt napokban. Az ország több területén kialakult árvízi veszélyhelyzet rendőrök ezreit kényszerítette órák alatt a gátakra védeni és menteni emberéletet, házakat, anyagi javakat.
 

Nem a közszféránál lesz a bértömegcsökkentés

2010.06.11

| Menüpont: HÍREK

Kép Nem a közszférára, hanem a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságokra, illetve azok vezetői tisztségviselőire vonatkozik a kormány gazdasági akciótervében bejelentett 15 százalékos bértömegcsökkentés - hangsúlyozta Nagy Anna kormányszóvivő csütörtökön sajtótájékoztatón.
 

Válság: többször sérültek a szakszervezeti jogok

2010.06.11

| Menüpont: HÍREK

Kép Növekedett a nyomás a szakszervezeti aktivistákon a nemzetközi gazdasági válság és azt kísérő foglalkoztatási gondok miatt - állapította meg a világ csaknem minden országára kiterjedő jelentésében a szakszervezetek nemzetközi szövetsége (ITUC).
 

Elbocsátás helyett párbeszédet: köztisztviselők a kormány terveiről

2010.06.11

| Menüpont: HÍREK

Kép A közigazgatási szféra jelenlegi helyzetéről, remélt vagy éppen aggodalommal várt változásairól tartott előadást több meghívott szakértő is szerdán, a Duna-palotában.
 

Béremelést követelnek a Fidesz-kormánytól a szakszervezetek

2010.06.10

| Menüpont: HÍREK

Kép Az adójóváírás megszüntetésével legalább annyira meg kell emelni a minimálbért, hogy annak reálértéke ne változzon - mondták az MTI által megkérdezett szakszervezeti vezetők, akik kemény bértárgyalásokra készülnek ősszel.
 

Pintér: Borsodban már kevesebb a bűncselekmény

2010.06.10

| Menüpont: HÍREK

Kép Tart a rendőri vezetők teljesítményének értékelése, amihez az árvíz idején végzett munka is jó lehetőség - mondta a 180 percben a belügyminiszter.
 

Kivonják a rendőri erőket az árvízi védekezésből Borsodban

2010.06.10

| Menüpont: HÍREK

Kép A Sajó, a Hernád és a Bódva menti településeken a tűzoltók, a katonák és a vízügyi szakemberek, valamint a lakosság és az önkéntesek tovább dolgoznak a gátak mellett, és segítenek a károk felszámolásában
 

Lecsapott „a Sólyom” a ferihegyi támadóra

2010.06.09

| Menüpont: HÍREK

Kép A rendőrök hétfő este elfogtak egy férfit, aki a Ferihegyi repülőtér egyik cégének több munkatársát is halálosan megfenyegette a közelmúltban. Az agresszív ember volt élettársát kereste annak egykori munkahelyén, mert lányával együtt tavaly elhagyta őt.
 

Szétszabdalják a Köztársasági Őrezredet

2010.06.09

| Menüpont: HÍREK

Kép Még a héten - lényegében azonnali hatállyal - ki kell költöznie korábbi székhelyéről a Köztársasági Őrezrednek, melyet az új kormány szét is darabol - értesült a Népszava.
 

Rendőrök a gáton: mindenki elfáradt, mindenki feszült

2010.06.09

| Menüpont: HÍREK

Kép Árvíz, illetve veszélyhelyzet esetén első az életmentés, a veszélyeztetett települések védése, és csak utána következik a védekezésben közreműködők ellátása, ezt mindenki, a szakszervezetek is megérthetik - mondta Sipos Gyula, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) gazdasági főigazgatója a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ónodon.
 

Nem lelkesednek a szakszervezeteknek az egykulcsos szja-ért

2010.06.09

| Menüpont: HÍREK

Kép A szakszervezetek szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó nem szolgálja az arányos közteherviselést, a minimálbéren foglalkoztatottak rosszabbul is járhatnak az új rendszerrel, s bár az Orbán Viktor miniszterelnök által ismertetett gazdasági akcióterv céljaival a megkérdezett érdekképviseleti vezetők egyetértettek a részleteket hiányolták, és sürgették a párbeszéd megkezdését a szociális partnerekkel.
 

Egykulcsos szja, bankadó, visszaszorított devizahitelek Orbán csomagjában

2010.06.08

| Menüpont: HÍREK

Kép Egységes tizenhat százalékos szja bevezetése két év alatt, családi adó- és illetékkedvezmények, csökkenő társasági adó, szabad pálinkafőzés, a bankok megadóztatása - Orbán Viktor miniszterelnök többek között ezeket a tervezett kormányzati intézkedéseket jelentette be keddi napirend előtti felszólalásában a parlamentben.